Rólunk

"Mi egy olyan alumínium nyílászárókat, üvegfalakat és árnyékolókat tervező, gyártó és kivitelező mérnökcsapat vagyunk, akiknek nincs lehetetlen."

A KAV megalapításakor elsődleges célunk egy olyan, a meglévő piaci trendektől magasabb mércével értékelt, stabil morális és etikai alapokon álló vállalat építése volt, amely versenytársainknak és minden más piaci szereplőnek is követendő példát mutat. Az elmúlt években képesek voltunk bebizonyítani, hogy Magyarországon a nyílászárók szegmensében is lehet innovatív, kifejezetten az ügyféligényt zászlajára tűző mérnöki munkaközösséget építeni, ahol nemcsak az építésztervezői szakmai, hanem a megrendelői álmokat is meg lehet valósítani.

Cégfilozófiánk

Egy fővárosi panelház földszinti “nyílászáró stúdiójában” kezdtünk, mára pedig egy országosan ismert és elismert - itthon az egyik legnagyobb szakmai mérnöki gárdával rendelkező -, speciális alumínium nyílászáró tervező, gyártó és kivitelező szakműhelyt működtetünk. A KAV nem pusztán egy ötletgazdag tervező cég tele szakemberrel, nem is egy nyílászáró szakkereskedő, nem egy egyszerű ablakgyártó és beépítő vállalat, hanem ezek szimbiózisban működő, speciális egyvelege. Az ügyfél és építész igényfelmérésünk, az ajánlatadási fázisban abszolvált ötleteink és a kivitelezési munkaszervezésünk mára egy külön piaci branddé vált.

Egy ügyfélnek és az általa megbízott építésznek két dolog a legfontosabb egy lakóépület megalkotásakor: a gyártó cég valóban az ügyfél használati- és komfortigényét vegye figyelembe a nyílászárók tervezésekor, valamint az előkészítési szakaszt követően is a mindent átható profizmus, szervezettség és kiemelkedő minőség mellett, a biztonságos és tartós használatot legyen képes szavatolni a kiválasztott termék.

Az alumínium – mint a leginnovatívabb építőanyag kör – olyan lehetőségeket, nyitási módozatokat, üvegméreteket enged és használ, melyre megrendelőink sokszor a legmerészebb álmaikban sem gondolnak. A modern lakóépületek talán legfontosabb szerkezeti egységei a homlokzati nyílászárók, hiszen ezek nemcsak az épület jellegére, stílusára, lakóinak látásmódjára engednek következtetni, hanem az élethez nélkülözhetetlen fényt is biztosítják, valamint összekapcsolják a külső tereket a beltérrel. Ha ezt az igényt és hitvallást valamilyen módon képesek vagyunk ötvözni az alumínium nyílászárók kimeríthetetlen lehetőségeivel és a nemzetközi szinten is magasan értékelt hazai mérnöki szürkeállománnyal, akkor abból csakis kiváló, jól használható és a későbbiekben is magas forgalmi értéket képviselő épületek születhetnek. Ezt értettük meg, erre tettük fel mindennapjainkat, ez a KAV hitvallása. Nálunk a minőség is védjegy.

A KAV-nál különböző világok fonódnak egymásba

  • Az építészvilág, amely tervez, egyedi konstrukciókat talál ki, formákat, fogalmakat, új struktúrákat és divatirányzatokat alkot.
  • Megrendelőink, akik társadalmi státuszuknak és anyagi helyzetüknek megfelelően határoznak meg használati-, funkcionális- és látványigényeket.
  • A szakmai trendek, más országokból vagy földrészekről érkező iránymutatások és szabványváltozások (pl. tűzvédelmi vagy biztonsági előírások), melyek a KAV-nak új irányokat jelölnek ki és változásokat irányoznak elő.

Ezeknek a világoknak sokszor nincs könnyen meghatározható metszéspontja, azonban a KAV szakemeberei szakmai tudásuknak és tapasztalatuknak köszönhetően eligazodnak bennük, így sokat tudnak segíteni ügyfeleinknek. Tanácsadásunk és igényfelmérésünk, ajánlatadási-, előkészítési-, gyártási-, valamint beépítési folyamataink a hazai megrendelők és tervezők visszajelzései alapján is egyedülállóan alaposak és ügyfélorientáltak.

Tekintse meg, hogyan dolgozunk!

Gyártás és innováció

Innováció akkor valósulhat meg, ha elhatározzuk, jelentőségteljes dolgot hozunk létre. Így gondolkodunk a KAV-nál is: nálunk az innováció egy kreatív ötlettel kezdődik, amiből végül termék, szolgáltatás, folyamat vagy módszer lesz. Az építettők azt szeretnék, hogy egy termékben a dizájn és a funkció megfelelő arányban jelenjen meg. Hogy mi a megfelelő arány, azt mindig a kor, a technikai színvonala és a felhasználó értékrendje határozza meg. Ki mondta, hogy úgy kell kinyílnia egy ablaknak, ahogyan most kinyitjuk? 350 évvel ezelőtt még senki sem gondolta, hogy 13 méterszer 3,2 méteres háromrétegű hőszigetelő üvegtáblákból tudunk szerkezeteket alkotni. A KAV-nak mindig – azért, hogy megőrizze hazai piaci elsőbbségét – a kreativitás és az innováció kettős pillérére kell támaszkodnia. Az innováció az új világhoz történő alkalmazkodás kulcsa is, ezt pedig csak úgy lehet, ha az elénk kerülő problémákra kreatív módon adunk válaszokat. Az ablaknak számtalan funkciója lehet. Ha megtaláljuk azt a technikát, ami több értéket ad az ablakhoz annál, hogy kinyitom és szellőztetek, az a jövő, az az innováció.

A KAV az egyetlen olyan hazai alumínium nyílászáró tervező, gyártó és kivitelező cég, amelynek saját kutatás-fejlesztési küldetése, állandó fejlesztő csapata és programja van. Kiváló fejlesztő munkatársaink, valamint alvállalkozó tudományos és kutató partnerkörünk tagjai azért dolgoznak, hogy a nem túl távoli jövőben olyan alkotóanyagot és funkciókat érintő paradigmaváltást tudjunk elindítani szegmensünkben, melynek eredményeként – akkor már versenytársaink aktív követése mellett – teljesen másként tekintünk egy nyílászáróra. A paradigmaváltásnak az a lényege, hogy elhagyjuk azokat a fogalmakat, amelyek által lehetetlen választ kapni az új kérdésekre.

Fejlesztési erőfeszítéseinket persze nem koronázhatja siker, ha nem támaszkodhat jól szervezett, saját gyártóbázisra. A KAV termelésirányítója és munkatársai nem csupán a kezdeteknél ügyeltek a lehető legoptimálisabb termelő berendezések beszerzésére a móri üzemben, hanem a jövőben debütáló új termékek előállítását is igyekeznek előkészíteni. Minden KAV-os nagyon büszke a gyártásban dolgozó kollégáira, hiszen olyan jól működő és tetszetős szerkezeteket építenek, amelyről beszállítóink mellett versenytársaink is elismeréssel szólnak. Gyártócsapatunk nemcsak a beszállítás ellenőrzésére, a raktározásra, a gyártásra, az üvegragasztás-technikai feladatokra ügyel alaposan, de a helyszíni beemelés előkészítésére is nagyon sok gondot fordít.